3. Sz. Napirendi Pont: Operabál

2009 február 28. | Szerző: *Buzavirag* |

Akkor hát az ígért élménybeszámoló – bár voltak bizonyos kételyeim, hogy le merjem-e írni, mert az azóta eltelt egy hétben többször is találkoztam azzal a vélekedéssel, hogy csak szociálisan érzéketlen, empátia nélküli, rongyrázó alakok jelennek meg ilyen helyen. Hm. Megfontoltam és arra a következtetésre jutottam, hogy ha egyszer besétál az ajtón egy mondhatni ajándék lehetőség, hogy kipróbáljak valamit, akkor nem szeretném kihagyni. Ezen az alapon érzéketlen bunkó mindenki, aki vesz egy könyvet, egy CD-t, vagy elmegy az Állatkertbe, hiszen azt a pénzt akár oda is adhatta volna egy menhelynek vagy kórháznak. A különbség csak a léptékekben. van. Ráadásul nem gondolom, hogy ha nem rendezik meg a bált, akkor az a pénz pont a kórházaknál landolt volna , vagy az árva gyerekeknél. Mit mondhatnék még? Nekem volt egy csodálatos estém, olyan érzés volt, mintha egy éjszakára gondtalan királykisasszonnyá változtam volna.  Ki tudja, talán más is így éli meg. Nnna, ennyit a puffogásról, jöhet a beszámoló.

Ismét megállapíthattam, hogy menthetetlenül romantikus nőszemély vagyok, aki a szíve mélyén arra vágyik, hogy egész télen bálról bálra röppenhessen. Mintha lenne rá lehetőségem, haha :D. Akárhonnan is nézem, ez volt életem második bálja (tehát már nem vehetek fehér ruhát bálba), vagyis átlagosan 13,5 évente bálozok. Na ja, nincs sok értelme statisztikai mutatókat számolni ilyen dolgokra 😀

Szóval mint kiderült, protokoll jegyet kaptunk, egyenesen a Vörös szalonba. Ez azzal járt, hogy az oldalsó bejáraton mehettünk be (miután sikerrel átjutottunk a fémdetektoros kapun :O), ahol is sikeresen kicseleztük a fotósokat. A Velvet és társai amúgy sem pont ránk kíváncsiak, azt hiszem. Legalábbis érdekes módon az eseményről készült, és a médiában megjelent fotókon kizárólag az a kb. kéttucat “celeb” szerepel, akik jelen voltak. A maradék elhanyagolható számú (párezer) bálozó legfeljebb a háttérben csellenghet. Még mondja nekem valaki, hogy a médiának nem a hatásvadász hangulatkeltés az egyetlen célja!

Apa persze a fél estét végigdolgozta, de ő mindig, mindenhol ezt csinálja >🙂~ Most már azt is elmondhatom magamról, hogy jártam a díszpáholyban (remek hely!). Sőt, elvileg lett volna kijelölt helyünk is az onnan nyíló jobboldali páholyban a nyitótánc alatt, de mi lementünk közelről nézni a műsort. Apropó, Franco Nero és Medveczky Ilona is alig pár méter távolságra ült tőlünk – előbbi nagyon diplomatikus és udvarias kis beszédet mondott, utóbbi pedig hosszas „spontán” táncbemutatót tartott az est folyamán. Természetesen jelen volt egy csomó operaházi és minisztériumi ember is – nekem is sikerült felismernem vagy 3-4 arcot, akikkel apa miatt már többször összefutottam. Egyébként vagy nem volt ott annyi „híresség”, mint amennyire számítottam, vagy tényleg végzetesen műveletlen vagyok etéren, mert alig láttam ismert arcokat. Találkoztunk néhány régi ismerőssel, úgyhogy volt nagy közös öröm is 🙂 

Az épület mint mindig, most is meseszép volt, ráadásul ilyenkor egészen a hátsó színpadig lefedik a nézőteret, a színpadi árkot, illetve a színpadot is, és jókora báltermet alakítanak ki. Egy csomó asztal fent van a színpadon és a színpadra helyezett díszlet-emelvényeken. Természetesen jól és rosszul öltözött emberek tömege volt jelen. Láttam néhány meseszép ruhát, és egy csomó elképesztően előnytelen, ronda, közönséges darabot is. Na de „Hát nem azért élünk, hogy embertársaink mulassanak rajtunk, mi pedig rajtuk nevessünk, ha rákerül a sor?”. Úgyhogy elröppent pár kissé gunyoros élű megjegyzés közöttünk 🙂 Hát igen, ennyiben apámra ütöttem, remek párost alkotunk 😀

A nyitótánc szép volt, elhangzott néhány opera-részlet a Manon Lescautból és a Traviataból. Igazság szerint az én operához szokott ízlésemnek egy kicsit kevés volt, lehetett volna hosszabb is a műsor, na de ne legyünk telhetetlenek. Az opera iránti szenvedélyemet úgyis kiélhettem tegnap este (Anyegin), no meg jövő kedden is megyünk a Trubadúrra 🙂

A ruhám remek választásnak bizonyult. Először is remekül éreztem benne magam. Miért nem lehet mindig ilyet hordani?. Másodszor mindenki áradozott, hogy milyen jól nézek ki. Harmadszor újfent megállapítottam, hogy bár rendszeresen hordhatnék ilyen ruhát, egyszerűen csodálatos érzés egy gyönyörű, földig érő, csillámló ruhában pörögni-forogni. Eleinte kicsit nehezen kaptam levegőt a fűző miatt, aztán hamar rájöttem, hogy már csak emiatt is mindig szépen ki kell húzni magam – akkor ugyanis tudok levegőt venni 🙂 A cipőm is remekül vizsgázott, minden gond nélkül állta a sarat egész éjjel – pedig jó hosszú este volt, mert fél 4-re értem haza. Azért bent csak lefotóztattuk magunkat, mert anya kiadta ukázba, hogy látni szeretné, hogyan is festettem teljes díszben 😀 Apropó, apa mindenkinek előadta a műbalhét, hogy milyen igazságtalan az élet, hiába próbál felvágni a csinos és fiatal új asszonnyal, mindenki felismerte, hogy a lánya vagyok 😀

A vacsora nagyon finom volt, és nagy meglepetésemre kiadós is. Ez pozitív csalódás volt, mert amolyan pár falatnyi jelképes vacsorára számítottam, ehhez képest a desszert szégyenszemre már nem fért belém. Pedig finom volt…

Az estét végül is a főigazgatói irodában zártuk, némi laza beszélgetés keretében.

Remek este volt, észre sem vettem, olyan gyorsan hajnal lett. Azóta sem pakoltam el a ruhámat, mert bár útban van, de olyan jól esik újra és újra megsimogatni…